Üdvözlöm
"Villa Reževići"

VILLA REŽEVIĆI

Magunkról

A Nyitott medence, uszoda mindenképpen egy olyan jellemzője a szállásnak, ami miatt vendégeink szívesen üdülnek ebben a házban. A medencében való fürdés mellett használja ki üdülését arra is, hogy úszhason a gyönyörű, türkizkék tengerben, míg az estéket pedig kellemes társaságban töltheti a medence körül.
A szálláson található: Grill. Ha sosem használt még grillt, akkor most kipróbálhatja, és olyan finom ételeket készíthet rajta, amivel mind Önmagát, mind pedig szeretteit elkápráztathatja. Egy hasznos tanáccsal is ellátjuk Önt: mielőtt a halat rátenné a grillrácsra, jól forrósítsa fel azt, hogy a hal a sütés során nehogy hozzáragadjon.
Amennyiben fürödni szeretne a tengerben, a tengertől való távolság 700 m, ha pedig Reževići desztinációtól való távolságra kíváncsi, a központ távolsága 4000 m.
A távolság a szállástól a tengerpartig: 800 m, a strand típusahomokos és apró kavicsos. A strandon élvezze a tenger adta örömöket, a kristálytiszta vizet és a friss levegőt.
Üdüljön zavartalanul házi kedvence társaságában, mivel ez a szállás Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján.( felár nélkül). Kedvence sétáltatását kösse össze a település és környékének felfedezésével. Biztos lehet benne, hogy ezt kedvence is nagyon fogja élvezni!
A ház alapterülete: 170 m 2
Adatok a szobákról 1: A szoba alapterülete: 14 m2 Szoba kapacitás: 3 Egyágyas ágyak száma: 1 Kétszemélyes ágyak száma: 1 Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 2: A szoba alapterülete: 14 m2 Szoba kapacitás: 2 Kétszemélyes ágyak száma: 1
Adatok a szobákról 3: A szoba alapterülete: 20 m2 Szoba kapacitás: 3 Egyágyas ágyak száma: 1 Kétszemélyes ágyak száma: 1 Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 4: A szoba alapterülete: 18 m2 Szoba kapacitás: 2 Kétszemélyes ágyak száma: 1 Terasz/Erkély

VILLA REŽEVIĆI

Összes infomáció

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: az összes szoba
  • Gyerekágy: kérésre
  • Ágynemű és törölközők
  • Fűtés: az összes szoba
  • Internet: vezeték nélküli
  • Vasaló
  • Televízió: műholdas csatornákkal
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Edények és evőeszközök
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Hűtőgép
  • Mikrohullámú sütő
  • Vízforraló
  • Toszter
Fürdőszoba információ
  • Fürdőkádas fürdőszobák száma: 1
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 3
  • Hajszárító

VILLA REŽEVIĆI

Árak & hozzáadott költségek

Infomáció
  • Háziállatok: Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján.( felár nélkül)
  • Kilátás: tengerre, zöldövezetre és udvarra
  • A dohányzás megengedett
  • A ház alapterülete: 170 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Háziállat: felár nélkül
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Jó tudni
  • Check-in: 14:00
  • Check-out: 10:00
  • Parkolóhely A parkolótól való távolság: a ház előtt
  • Az épülethez tartozó kiegészítő szolgáltatások
    Grill
    Nyitott medence, uszoda
    Pingpong-asztal

VILLA REŽEVIĆI

Elhelyezkedés & Távolság a szálláshelytől

Városközpont: 4000 m
Légvonalbeli távolság a tengertől: 700 m
Üzlet: 4000 m
Buszmegálló: 100 m
Repülőtér: 40000 m
Legközelebbi repülőtér: Tivat
Forgalmas főút: 100 m
Gyógyszertár: 4000 m
Orvosi rendelő: 4000 m

Benzinkút: 400 m
A legközelebbi lakott objektum távolsága: 50 m
A legközelebbi strand: 800 m
Kültéri medence: 5 m
Teniszpályák: 3000 m
Búvárklub: 4000 m
Kikötő: 4000 m
Legközelebbi csónak kikötő: 4000 m

Bank: 4000 m
Posta: 4000 m
Bár: 500 m
Étterem: 500 m
Múzeum/galéria: 4000 m
Diszkó: 4000 m
Kerékpárkölcsönzés: 4000 m
Motorcsónak bérlés: 4000 m